Beharangozó 2023. augusztus 17., csütörtök

NB III.: Salgótarjánban vendégszerepel a DVTK II

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt ezúttal a labdarúgó NB III.-ban is a szombat lesz a játéknap. A DVTK II Nógrádba utazik, hiszen Salgótarjánban lép pályára. Az SBTC jól kezdte a bajnokságot, három forduló után öt ponttal  áll a táblázaton. Ettől függetlenül a piros-fehérek egyértelmű célja a pontszerzés.

NB III.: Salgótarjánban vendégszerepel a DVTK II


NB III., Észak-Keleti csoport, 4. forduló

2023. augusztus 19., szombat
17:30
Salgótarjáni BTC - DVTK  II


Vezetőedzői várakozás

Szamosi Tamás: - Kielemeztük az SBTC elmúlt két mérkőzését. Fizikálisan erős  csapattal fogunk találkozni, akik nagyon jó formában kezdték a szezont. Nekünk fontos, hogy a klub érdekeit  szem előtt  tartva haladjunk tovább az utunkon. Ugyanakkor szeretnénk végre eredményesek lenni. A futball  elsődleges  célja ezen a szinten már a győzelem. Természetesen a fiúk  is áhítoznak a győzelemre, amiért hét közben elvégzett munkájukkal mindent el is követnek. A játékkal sem volt probléma, de jó eredménnyel mindez még nem párosult. Igyekszünk a hibáinkat javítani és Salgótarjánban eredményesen futballozni. 

Játékos várakozás

Szamosi Ádám: - Az elmúlt hetekben voltak jó meccseink, de sajnos az eredmény nem alakult kedvezően számunkra. A csapatsikerre éhes, és alig  várjuk, hogy végre megszerezzük az első győzelmünket a bajnokságban. Kellő elszántsággal és nagyobb felelősségtudattal álltunk bele a heti munkába, bízom benne, hogy ez szombaton kifizetődik.

A bajnokság állása
Hírek  a DVTK  II-ről

Helyszín

Az Észak-Keleti csoport 4. fordulójának programja

2023. augusztus 19., szombat
17:30
Kisvárda Master Good II - Gyöngyösi Ak
17:30 Újpest FC II - Sényő-Carnifex  FC
17:30 Debreceni VSC II - Eger SE
17:30 REAC - Debreceni EAC
17:30 FC Hatvan - Facultas-Tiszafüredi VSE
17:30 Salgótarjáni BTC - DVTK II
17:30 Karcagi SE - Putnok FC
17:30 Termálfürdő FC Tiszaújváros - Evolution Hungary-Cigánd SE