Fogarasi Zoltánt (a képen középen), a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója öt napot töltött Splitben Barney Lord élettani csoport-vezető, Vámosi László (jobbra), a középső szekció koordinátora és Molnár Ákos (balra) szervezési vezető társaságában.

- A DVTK nyáron vette fel a kapcsolatot a Luka Kaliterna Akadémia (a horvát Hajduk Split utánpótlás-nevelő központja) vezetőségével, ennek eredményeként járt Diósgyőrben Andro Fistonić, igazgatóhelyettes (A látogatásról részletesen itt lehet olvasni).
- A diósgyőri látogatást követően Andro Fistonic minden bizonnyal jókat mondhatott a látottakról, hallottakról, mert Boro Primorac akadémia igazgató (labdarúgóként 14-szeres jugoszláv válogatott, illetve 21 évet dolgozott Arsene Wenger asszisztens edzőjeként az Arsenalnál - a szerk.) is nagyon szívélyesen és egy-két magyarországi emlékét felidézve fogadott bennünket. Szóba került az 1977 őszi KEK 2. köre, ahol a DVTK és a Hajduk párharcában mindkétszer a hazai csapat nyert 2-1-re, majd tizenegyesekkel (4-3) jutottak tovább a splitiek a 3. fordulóba. 
Amikor Andro néhány hete meglátogatott minket, akkor a náluk folyó munkáról kevés szót ejtett. A mi látogatásunk öt napja alatt viszont igyekeztünk maximálisan feltérképezni a Splitben folyó munkát, és mondhatom, teljes képet kaptunk az akadémia működéséről.

- Hogyan nézett ki a program?
- Elsődlegesen az akadémiai képzés módszertanát és az akadémia operatív működését szerettük volna megismerni. Ennek érdekében rengeteg előadást hallgattunk meg, szó szerint reggeltől estig. Ezen kívül több edzés mellett láthattuk a másodosztályban szereplő tartalékcsapat (U23 a visszajátszókkal kiegészítve), az U19, az U17 és az U16 egy-egy bajnoki mérkőzését, valamint az utolsó napon az első csapat Sibenik elleni találkozóját is. Hazaérkezésünket követően egy három részből álló előadássorozatot tartottunk a spliti akadémia működéséről a kollégáknak, amit a szekciókra bontott speciális tudásátadás követett. 

- Mi a legfontosabb tanulság?
- A vendéglátóink is részlegekre bontva mutatták be az akadémia munkáját. A két intézmény felépítése nagyon hasonló, persze akad különbség is. Nem szeretném összehasonlítani a két akadémiát, mert ők tavaly ünnepelték az akadémia alapításának 100. évfordulóját, emiatt lényegesen több idő alatt tudták felhalmozni a tudást, tapasztalatot, amelyet be tudtak már eddig is építeni a képzési rendszerükbe. Arról viszont érdemes beszélni, hogy Splitben nem feltétlenül az első csapat keretébe, hanem sokkal inkább az európai piacra képzik a gyerekeket (ennek megfelelően magas szintű a játékosok és a stábtagok angol nyelv oktatása), így nem elsődleges szempont, hogy a horvát bajnokságban spliti nevelésű játékosok szerepeljenek. Persze a későn érőket, illetve az európai futballban még nem versenyképes játékosokat igyekeznek beépíteni a Hajdukba, így ott több saját nevelésű labdarúgó is játszik. Abban feltétlenül előttünk járnak, hogy az egész világra kiterjedő scout hálózatot építettek ki. Nagyon megmozgatta a fantáziámat, hogy nyaranta focitáborokat tartanak a kivándorolt horvátok gyerekeinek Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Államokban. Úgy tartják, ha csak 2-3 tehetséges fiatalt haza tudnak csábítani, akkor már megérte.

- És mi az, amit akár már holnap meg lehet honosítani Diósgyőrben?
- Az akadémisták étkeztetése leegyszerűsített, már-már puritán jellegű, ugyanakkor színtisztán a játékosok sporttáplálkozását tartja szem előtt. Kevésbé veszik figyelembe a dolgozók igényeit, az egészséges menük összeállításánál sokkal inkább a sportolókra koncentrálnak. Amellett, hogy miként nálunk is egyénre szabott a táplálkozás, minden nap van roston sült csirkemell, zöldségköret, rizs, tészta, illetve többféle savanyúságot tartalmazó boxból is válogathatnak a játékosok, valamint édességként kapnak cukormentes protein pudingot. Ez a típusú étkeztetés akár nálunk is bevezetésre kerülhet.

- A diósgyőri infrastruktúrát nagyon dicsérte Andro Fistonić, ezen a téren ők hogyan állnak?
- Az utóbbi évek fejlesztésének köszönhetően infrastrukturális téren jóval előttük járunk. A látogatásnak köszönhetően a saját szememmel láttam, hogy 1-1 nagyméretű élőfüves és műfüves pályán osztozik az első csapat és a nagypályán szereplő összes korosztály. Emiatt néhány edzés rendre este 9-kor kezdődik, de aki profi labdarúgó akar lenni, az ezt is vállalja. Az U13 alatti korosztályok pedig az egyetemi hallgatókkal osztoznak a két műfüves kispályán. Ezen felül az akadémia rendelkezik egy jól felszerelt konditeremmel és egy rehabilitációs helyiséggel.

- Hogyan tovább?
- Mostanra túl vagyunk az ismerkedési fázison, minden jel arra mutat, hogy lesz folytatás. Szögezzük le ismét, hogy játékostranszferről szó sincs, szakmai együttműködést tervezünk a két akadémia között. Eltökélt célom, hogy minél több neves akadémia képviselőit meghívjuk Diósgyőrbe, ehhez persze előbb fel kell kerülni a nemzetközi térképre. Ebben lehet segítségünkre a Hajduk Split akadémiája, akiket szívesen fogadnak világszerte, és ha a küldöttség egyik tagjaként egy diósgyőri szakember utazhatna, akkor lehetőség nyílna még több új kapcsolat kialakítására.
Nyitottak vagyunk szakemberek hosszú távú cseréjére is, akik a másik intézményben töltött hónapok alatt tökéletesen megismerik a partner képzési rendszerét, módszertanát, és hazatérve be tudják építeni a saját képzési rendszerükbe, amit hasznosnak tartanak. 
Az pedig már a járványügyi helyzet függvénye, hogy a korosztályos csapataink mikor tudnak megmérkőzni egymással, akár úgy is, hogy a téli vagy a nyári szünetben együtt edzőtáboroznak majd.
Megállapodtunk abban is, hogy a két klub által szervezett saját tornákra kölcsönösen meghívjuk egymás csapatait is.   
Egy dologban már az elején egyformán gondolkodunk, ugyanis, ha csak egy ötletet is be tudunk építeni a saját képzési rendszerünkbe, akkor már megérte a két látogatás.