Peitl Róbert, technikai vezető próbálta nekünk röviden összefoglalni a szakmai stáb mindennapi feladatait, továbbá Bukovszki Mónika, instruktor és Csipkó Barbara, technikai referens számolt be arról, hogy hogyan is kerültek be a DVTK kosárlabda utánpótlásának családjába.

Peitl Róbert, aki korábban az Észak-Magyarországnál volt újságíró, szerkesztő és marketinges. 2016 nyarán került a DVTK kosárlabda utánpótlásához, mint technikai vezető.

- Én is, mint mindenki a DVTK főtitkárának Szabó Tamásnak a hívására kerültem a kosárlabda szakosztályhoz. Röviden összegezve minden, ami az utánpótlás csapatokat érintheti, a mi feladatunk, természetesen a szigorúan vett szakmai munkán kívül - árulta el Peitl Róbert. - Nagyon változatos és összetettek a mindennapjaink. A bajnokság elején a gyerekeknek a sportolói szerződéseket, a játékengedélyeket, a csapatok nevezését intézzük. A felszereléseknek a kiosztása, nyilvántartásba vétele a mi felelősségünk. A partneriskolákkal mi tartjuk a kapcsolatot. Több napos torna esetén az utazást, a szállást, az étkeztetést, a terembérlést, a játékvezetők és az asztalszemélyzet megbízását, illetve kifizetését, tehát a teljes logisztikai hátteret a csapatok versenyeztetése körül mi szervezzük meg. Mindezek mellett tagdíjak szedése, nyilvántartása, elszámolása, balesetbiztosítások teljes körű ügyintézése, tornák szervezése, nyári táborok, felkészülések szervezése, TAO-s elszámolások ügyintézése, valamint a hétvégi vidéki bajnoki mérkőzéseken, tornákon a rendezői feladatok ellátása a mi hatáskörünket alkotják.

- Szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy hárman ilyen szuper csapatot alkotunk, mivel mind helyettesíteni, mind kiegészíteni tudjuk egymás munkáját és vállvetve dolgozunk a közös célokért, a gyerekekért és a klubbért.

- A lányod, Peitl Fruzsina ebben a szezonban az U18-as és az U23-as csapatban is játszott. Apaként vagy DVTK alkalmazottként vettél részt egy-egy mérkőzésen?

- Fruzsina 9 évig kosárlabdázott a DVTK-nál, most viszont tanulmányait előtérbe helyezve felhagyott vele. Igyekeztem mindkét szerepnek megfelelni, bár olykor nehéz feladat volt, mert megesett, hogy én voltam a mérkőzés főrendezője, a lányom pedig a pályán játszott és izgultam érte. Nem minden gyerek szereti, ha a szülő kint van minden meccsén, de úgy gondolom Fruzsival megtaláltuk az arany középutat és nagyszerű eredményeket ért el, amire rendkívül büszke is vagyok.

Bukovszki „Kicsi” Mónika intsruktor meséli el, hogy hol kezdődött az ő története…

- 10 éves koromban ismerkedtem meg a kosárlabdával itt Diósgyőrben, amikor a szüleim kihoztak egy mérkőzésre és akkoriban 3000-4000 szurkoló töltötte meg a Generali Arénát. Ekkor döntöttem el, hogy kosárlabdázó szeretnék lenni. A kis termetem miatt irányító lettem és 15 éves koromban már a felnőtt csapattal edzhettem. Minden álmom az volt, hogy megszerezzem a 9-es számú mezt és a kosárlabdára tettem fel az életem. -árulta el Bukovszki Mónika.

- 6 évvel ezelőtt hagytam abba a pályafutásomat, akkor kerültem a kosárlabda utánpótlásba instruktorként Szabó Tamás felkérésére. Kaptam egy kis csoportot, akiknek az alapoktól kellett mindent megtanítani és ez teljesen más feladat volt 25 év pályán töltött idő után. Nehéz, de egyben jó érzés volt őket tanítani és átadni a tudást. Jó pár tehetség felfedezhető már most a akik nálam kezdtek kosárlabdázni, nagyon büszke vagyok rájuk.

-Mindig maximalista voltam az életben és a pályán is egyaránt, épp ezért döntöttem úgy, hogy az edzősködést háttérbe helyezem és az instruktori feladataimra koncentrálok teljes egészében. A gyerekekkel így is napi szinten találkozom, gyakran meg is keresnek, mint edző, barát, bizalmas vagy példakép, mindig számíthatnak rám.

- Az instruktori munka teljes egészében kitölti a napjaimat és a hétvégéimet is. Úgy gondolom innen a háttérből sokkal többet tudok segíteni a gyerekeknek és a kollégáimnak is. Nagyon szeretem, amit csinálok, valahogy mindig így képzeltem el magam.

- Köztudott, hogy téged nagyon sok érzelem fűz a jelenlegi sportcsarnokhoz. Mit gondolsz mi fog változni az új sportcsarnok átadásával?

- A munkánkat 100%-ban könnyíteni fogja az új multifunkciós sportcsarnok, főleg a terembeosztásnál. A legnagyobb problémánk most is ebből adódik, hogy vadászni kell a bérelhető szabad termeket a városban.

- Ami, a személyes érzelmi részt illeti, nekem a Generali Aréna az otthonom és az itt lévő emberek a családom. Nagyon furcsa érzés lesz elhagyni ezt a bázist, de úgy gondolom a sok év alatt megszolgált minket. Gyönyörű létesítményt fogunk kapni, és remélem hamar megszokom az ottani atmoszférát is.

Csipkó Barbara is először játékosként lépett be a DVTK életébe most pedig technikai referensként tevékenykedik a klubnál.

- Az egész életed átszövi a kosárlabda, elmesélnéd ezt a történetet az elejéről?

- A kosárlabda az én életembe úgy jött, hogy édesanyám a DVTK női kosárlabda csapatában játszott, még akkor is, mikor én már a pocakjában növekedtem. Születésemtől kezdve a pályaszélén cseperedtem fel, így nem volt kérdés én is kosárlabdázó lettem. Iskolába is sportosztályba jártam, ahol a kosárlabda mellett röplabdáztam is. 16 éves koromban döntöttem végleg a kosárlabda mellett, amikor először felnőtt csapat kerettag lettem. 19 éves koromban kimentem Németországba, ahol 4 és fél évig játszottam és nagyon szép eredményeket értem el. Mikor visszatértem Miskolcra, a Diósgyőr különböző okokból már nem indult első osztályban, ekkor elkezdtük építeni az itt maradt kis saját nevelésű maggal azt, hogy szépen lassan fokozatosan visszakerülhessünk az első osztályba. Először kezdtünk NBII-ben, majd feljutottunk NBI/B-be, majd ezt megnyerve, megszereztük a jogot, hogy pályára léphessünk NBI/A csoportban. 2011-ben szerencsére újjáalakult a szakosztály Szabó Tamás vezetésével és újra az első osztályban játszhatott a Diósgyőr. Ekkor én játszottam még 2 évet a csapatban, majd elbúcsúztam a pályától. Szabó István, jelenlegi technikai vezető mellett kaptam lehetőséget, akitől rengeteget tanulhattam e munkakörről. A felnőtt és az U23-as csapat dolgait intéztem és segítettem.

- 2019-ben kerültem az U11-es csapathoz, Lengyel József kitűnő edző mellett kaptam másodedzői lehetőséget. Az edzői képesítésemet idén augusztusban fogom megszerezni és remélem, hogy hivatalosan is edző leszek. Nagyon szeretek tanítani és gyerekekkel foglalkozni. A kicsiknél teljesen más egy edzés, mint a nagyobb korosztályoknál. Náluk teljesen az alapoktól kell kezdeni mindent, akár a futástól, majd megtanulnak labdát vezetni és ezt mind játékos formában sajátíthatják el az edzéseken.

- Az U11-es korosztályban a lányok között a legjobb csapat lettünk. Sajnos nem tudtuk befejezni a bajnokságot, ami nagy szívfájdalmunk, hogy az Országos Jamboree-n nem tudtunk részt venni.

- Várod már, hogy elfoglalhassátok az új kosárlabda csarnokot?

- Igen, nagyon várom már, egyrészt a szurkolók miatt is és a csapat miatt is. Egy magasabb színvonalra fogja emelni a diósgyőri kosárlabdát. Fantasztikus dolog, hogy egy ilyen különálló létesítményt vehetünk majd át, amely úgy mond csak a miénk. – mondta Csipkó Barbara.

- Gyerekként, kadett és felnőtt korú játékosként, szurkolóként, pályatörlőként én nagyon sok mérkőzést játszottam és néztem végig a Generali Arénában. Hiányozni fog a régi csarnok rengeteg szép emlék fűz ide, de azon leszünk, hogy a mostani gyerekek az új multifunkciós csarnokban ugyanolyan jól érezzék magukat, mint ahogy mi éreztük magunkat itt.