A brazíliai U17-es világbajnokságra készülő magyar válogatott október 19-én utazik el a torna helyszínére, ahol október 26-án kezdi meg szereplését. A világbajnokságra 18 mezőnyjátékost és 3 kapust lehetett nevezni az október 16-i határidő végéig, a keretben a torna kezdetéig csak sérülés esetén lehet változtatni. Arra az esetre, ha valaki a torna kezdetéig megsérül, két tartalékjátékos is a csapattal utazik, őket az első mérkőzést megelőző napig utólag lehet nevezni a sérült játékos(ok) helyére. 

A keret természetesen a világbajnoki részvételt kiharcoló játékosokra épül, a világbajnokságra nevezett huszonegy labdarúgóból tizenheten ott voltak a tavaszi, írországi Európa-bajnokságon is. Az őszi edzőtáborozásokra meghívott játékosok közül mindenkire számíthat Preisinger Sándor, sérülés miatt senkit sem kellett kihagyni a keretből. 

– Nem volt könnyű dolgom a végső keret kialakításakor, mert csupán huszonegy játékost lehetett nevezni a világbajnokságra, pedig az elmúlt egy évben nyújtott teljesítmény alapján ennél többen megérdemelték volna, hogy ott lehessenek velünk Brazíliában - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor. - Ezúton is köszönöm azoknak a kerettagoknak a munkáját, akik sokat tettek a csapatért, de most nem utazhatnak el a válogatottal, a mostani vb-szereplés az ő sikerük is. Három napunk lesz Telkiben az elutazás előtt, ebben az időszakban már próbálunk alkalmazkodni a brazíliai időzónához, és minden szempontból felkészülni a ránk váró feladatra.

Az elutazásig hátralévő napokban az edzések mellett egy zártkapus felkészülési mérkőzés is szerepel a programban, ezt az NB II.-es Nyíregyháza ellen játssza le a csapat pénteken.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a magyar válogatottat a B csoportba sorsolták, amelyben az ötszörös győztes Nigéria mellett Ecuador és Ausztrália kapott helyet.

Az Európa-bajnoki selejtezőkön a DVTK két saját nevelésű játékosát, Orosz Donátot és Tóth Boriszt, majd az Európa-bajnokságon Orosz Donátot a soraiban tudó együttes mindhárom csoportmérkőzését a goianiai Olimpiai Stadionban játssza le: október 26-án Nigéria ellen kezd, majd 29-én Ausztrália, november elsején pedig Ecuador következik.

A magyar válogatott programja

2019. október 26., szombat
22:00 Nigéria - Magyarország (közép-európai idő szerint)

2019. október 30., szerda
00:00 Ausztrália - Magyarország (közép-európai idő szerint)

2019. november 1., péntek
21:00 Ecuador - Magyarország (közép-európai idő szerint)

A brazíliai tornán 24 csapat vesz részt. A sorsoláson hat darab négyes csoportot alakítottak ki. A kvartettekből az első kettő mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe, s onnantól kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. A kvartett első két helyezettje és a hat csoport négy legjobb harmadikja jut tovább a nyolcaddöntőbe.

A magyarok májusban harcolták ki a részvételt azzal, hogy az írországi Európa-bajnokságon ötödik helyen zártak.

Az U17-es magyar válogatott vb-kerete

Kapusok
Hegyi Krisztián (West Ham)
Megyeri Gábor (Bp. Honvéd)
Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
 
Védők
Orosz Donát (DVTK)
Buna Gábor (Bp. Honvéd)
Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia)
Balogh Botond (Parma)
László Dávid (Bp. Honvéd)
Hosszú Zétény (Puskás Akadémia)
Horváth Milán (Bp. Honvéd)
 
Középpályások
Tóth Borisz (DVTK)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Ominger Gergő (Puskás Akadémia)
Major Sámuel (Salzburg)
Kosznovszky Márk (Parma)
Baráth Péter (DVSC)

Támadók
Zuigeber Ákos (MTK Budapest)
Mester Csaba (Austria Wien)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Németh András (Genk)
Molnár Rajmund (Benfica)

Tartalékok
Sipos Gábor (Puskás Akadémia)
Hajdú Roland (Ferencváros)